Üdv  Mindenkinek!

Talán sokan vagytok, akik nagyon unjátok, az én napom, ilyen volt, meg olyan, meg amolyan!  Lehet ez is hasonló lesz, lehet nem. Arról szeretnék írni milyen hatások érnek, kikkel találkozom, és mennyire unom!  :)  Na jó nem unom! 

A történetünk 2013. 12.01-én délután 4 óra tájban kezdődik, és ma reggel fél kilenc körül van vége!  Vagy talán vége sincs. Mert lehet nem élnek boldogan amíg meg nem halnak! 

Szóval délután 4 óra, egy órám van még indulásig a munkahelyemre, amit már rettenetesen unok! Mindössze 20 éve gyűröm gyönyörű városunk szállítmányozásást!  Hogy hol? Az mindegy! Eldöntöttem a minap, feladom, én ezt nem csinálom tovább!!!! De megint kanyargok, mint Piroska a Dinoszauruszok között! Délután 4 óra, én itthon a lakásban pucparádében, ücsörgök! Mondja kedvesem mi lenne, ha előbb indulnánk benéznénk az egyik bevásárló komplexumba, ha már leendő 14 éves fiúknak új kütyüt akarunk vásárolni! Na jó, adom meg magam, rettenetesen szenvedek, ha plázázni, vásárolni köl menni! No de nosza, hisz 170 cm majdnem 14 éves kölkünk nem lesz meg új mobil nélkül! 

Betévedünk T-vel kezdődik, és a legkisebb is számít mobil sorai közé, kinézzük, átbeszéljük, a héten jövünk megvesszük becsomizzuk, fa alá majd betesszük, addigra 14 éves Pucparádénak! 

Na indulás tovább hisz idő van anya  meg dolgozóba megyen vagy mi! Kocsiból ki, érzem zizeg a táskám, nicsak  keresnek a városból! Az én Mariannom, az én jókedvem hív! Próbál győzködni, már csak egy pindurit bírjam ki, és jó lesz nekem! Ne hagyjak cserben 100-200 embert, tartom a lelket bennük, (mert most nekik nehéz, nekem is) csak még egy kicsit maradjak velük!!! Jó de mennyi az a kicsi??? Hajthatatlan vagyok, asszem! Elfáradtam a lóval való imádkozásba! Elfáradtam az ostoba kérdésekbe, az ostoba válaszokba, a tehetetlenségbe!  Csak egy kicsit akarok Timbuktuba menni, ott most jó lenne nekem!!! De nem jön az éjszaka, erősen sötét van már, és jönnek az ostobák! 

Ülök az irodában, és hallgatom hallgatom a csendet, mert az van! Csend, Ti akartátok a csendet! Az egyik kollégám kérdezett jól akkor most a gép elvette a munkád??? :o Aha asszem!-volt  a válaszom,- És ti sírtok???? :o -kérdezek vissza!  Na nem baj, még egy kicsit kibírom, hogy aláztok, csak nyugodtan! 

Éjfél van, és csend, olyan sűrű csend van, hogy hallani a gumikacsa sípolását! Egy óra múlva 14 éve megszületik a fiam! Ma 14 éves!  

Hajnali 4 óra, telefonálok, ébresztem kedvesem, ideje kelni, vár a munka!  (Ő legalább élvezi amit csinál) -Mielőtt kilépsz az ajtón az "Újszülött" fülét húzingáld meg kicsit!  :) 

Reggel 5:10 jönnek a nappalosok, egy gyors cigi (Fújj, de mocskos a fantáziád!!) velük, kiderül, nappal is van sötét! Kicsit megnyugtat! 

Reggel 6 óra, rohanás haza, mert az "Újszülöttet" ébreszteni kell, ma kaptunk reggel 7 órára időpontot az Okmány irodába (a negyediket, sz majd egy másik blog lesz egyszer talán) személyi igazolványt csináltatni! 7 óra 6 perc loholunk az utcán 6 perces késésben vagyunk, bár ha mi tudtunk várni kicsit, akkor Ők is! :) 7 óra 15 perc kész a fotó, kész vannak a papírok! Robogás tovább, suli van m reggel is. Csemete csalódott, még az első órára is beér, pedig de élvezte volna, ha ma kivételesen, az első két órát ellóghatja!  (Erősen kamaszodik, de szerintem majd ez is megér egy misét a Bosnyák téri templomban). 

-Anyaaaaaaa, éhes vagyok, veszel nekem enni???? -hangzik a kérdés, 

-Már hogyne vennék, indulj a pékség felé, ott adnak reggelit! 

Pékségbe be, fizetés, robogás villamos! Még meg sem száradt az eladó ujjlenyomata a zacskón a kamasz már eszik! :) Én pedig imádattal nézem, ahogy tömi magába a pizzás csigát!  Több megállós villamosozás után lelépünk a járműről, séta a suli felé. Úúúúú, de sajnálom, még csak most csengetnek be, beér az első órára is!  A kapuból még odakiált , a szülinapomra kérek csokit!!!!!  :D  (én meg vagyok "Csekonics") 

Sétálok a sulitól hazafelé, hideg van, járnak a gondolataim.... Mit is szeretnék csinálni, mi lenne az álom munka 20 év után???? Észre sem veszem, automatikusan cammogok fel a trolira! Még 2 perc és indulunk!  Már csenget! Az első ajtónál egy lányka vagy talán kisasszony, de lehet, hogy már asszonyka lép fel. Bérletet mutat, ezen a trolin még nem kell! Biztos első alkalommal találkozik ezzel a trolival, sétál hátra felé. Olyan furcsa a szeme! Csillog, de nem vidám a csillogás. Egy perc, és már el is felejtem, el vagyok a saját bajaimmal.  Mit is vegyek?? Valami pékárú biztos kell, meg joghurt, ja és a csokit ne felejtsem el. Akkor a második megállónál lelépek, úúúúú basszus nem hoztam magammal szatyrot, nem baj, elfér kézben is, nem sok amit venni akarok. 

Lépek az ajtóhoz, nyomom a gombot, villan a zöld lámpa, nézek jobbra, a lányka, vagy talán kisasszony, de lehet, hogy már asszonyka arcán egy könnycsepp gördül le. A troli halad, még nem értünk  a megállóba, leülök vele szemben, halkan, csak egész halkan kérdezem:-Segíthetek valamit?  Nem érti elsőre, itt egy nő vele szemben, mit akar???? Aztán megérti, -Nincs baj,- mondja,- vagyis nincs olyan nagy baj. -Biztos???- kételkedem. -Biztos,- mondja,- de nem szállt le, figyelmeztet, nem baj, mondom, (nekem nem baj, én már ráérek ma), talán csak mi tesszük naggyá a bajainkat!  Felállok, megfogom a vállát, vigyázzon magára! Odamegyek a másik ajtóhoz, nyomom a gomboz, zöldül a lámpa. Lelépek a következő megállóba. Visszasétálok a boltig, és közben azon gondolkozom, talán tényleg mi tesszük naggyá, akár a legapróbb sérelmeinket? Az én bajom, érzem kisebb mint azé a lánykáé, kisasszonyé, vagy talán asszonykáé! 

Lehet, ha néha megállunk, és körbenézünk rájövünk van mit tenni még Önmagunkért, másokért, és nem csak ma, vagy ebben a hónapban, hanem minden nap! 

További kellemes napot Mindenkinek!